Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

tumblr_ljrjtfndnn1qin5xio1_500.jpg

Nemrég még csak néma tekintetekben nyilvánult a szerelem, olyanok voltak e tekintetek, mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén; égetők, de tüzük édes zsibongást okoz; azután a kézérintés jött, a "költészet kapcsa", kéz kezet fog, mintha két puha fészek tapadna egymáshoz... milyen csodálatos villanysodrony szívtől szívhez. Most már a csókoknál vannak. A mama a másik szobában (...), akkor aztán meg van engedve a lopás. Hiszen a szerelem maga lánc, s ha már valaki úgyis láncon van, hadd legyen legalább igazi tolvaj.

 



 

 

tumblr_m7x3n8fp871rssktdo1_500_large.gif

 



Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem.

185885.jpg

 

Nyakadba csókoltam a vágyat
s örökös foglyod maradtam
ódivatúan olykor nevetségesen
felfedező voltam mert testedre vágyakozva
magamat is megismertem
nemcsak akartam hanem mertem is
egy életre megszeretni.


Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.




- Te mikor szerettél belém? (...)
- Amikor nem tudtam, melyik a te szád és melyik az enyém.

 


 

                                                                                                

1336202955-latvanyos.gif

 

 

„Nekem
sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat,
összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott
éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben
emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben
nézzem az összeragasztott törött részeket.”


Azt nem remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyűlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szűnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!

Szája sarkában halvány mosoly bujkál. Nem tudom pontosan megmondani, miért, de nekem tökéletesnek tűnik ez a mosoly. Kicsiny, napsütötte helyet juttat eszembe, mert csak csendes, eldugott zugba tűz be így a derűs napsugár.

Sápadt és meggyötört arcukon halvány mosoly tűnt fel: Igen, itt vannak ők egymásnak mindig mindenben! (...) Hármuknak legalább vigaszt nyújtott ez a gondolat. Az, hogy ,,itt vannak egymásnak", éppen annyit jelentett a számukra, mint a viharban hányódónak a mentőhajó, és ők tudták, hogy ez valójában mekkora szerencse.

A legtöbb, amit a barátomért tehetek, hogy a barátja vagyok. Nincs vagyonom, hogy másként segítsem. És ha tudja, hogy boldog és elégedett vagyok a barátságával, nem is akar más viszonzást.